2015. október 7., szerda

Halálos Iramban 8 – Lehet, hogy meg van a rendező

A Halálos Iramban épp rendezői válságot kénytelen átélni. Jelenleg minden arra mutat, hogy nehezebb lesz pótolni James Want, mint azt gondolták. Már vannak jelentkezők, a legutóbbi nagy esélyes Rob Cohen volt, de Vin Diesel is pedzegette, hogy talán ideje lenne, ha a kezébe venné a gyeplőt. A Universal viszont nem szeretné csak úgy bárkinek odaadni az aranytojást tojó tyúkot. A legújabb pletykák szerint már új rendezőre fáj a foguk. A kiszemelt F. Gary Gray, akinek legfrissebb filmje (Straight Outta Compton) épp kaszál Amerikában, amúgy meg neki köszönhetjük az Olasz melót, szóval abszolút nem tapasztalatlan a műfajban. A baj csak az, hogy a Marvel is magának szeretné Grayt, mert ők meg a Black Panthert szeretnék rábízni. Egyelőre úgy néz ki, hogy Gray inkább a Marvellel dolgozna szívesebben együtt.


Ha Gray hoppon hagyná a Universalt, akkor még mindig marad két jelöltjük, akik ott toporognak a küszöbön: Louis Letterier és Adam Wingard. Teljesen különböző emberekről van szó. Letterier az utóbbi időben főleg nagyobb költségvetésű filmeken dolgozott, mint a Titánok harca, Szemfényvesztők és A hihetetlen Hulk, de az akció filmek sem idegenek számára, mert ő készítette a Szállító első és második részét. Wingard életrajza kicsit szerényebb, inkább Wanra hasonlít, főleg horrorokat rendezett eddig (V/H/S), bár ő meg félig foglalt, mert ő készíti a Warner Bros.-nak a Death Note-ot, és komoly időpont egyeztetési problémák merülhetnének fel.


Igazából lehet feleslegesen spekulálunk és már rég eldőlt a dolog, mert Vin Dieselnek ez a legújabb borítóképe a Facebookon: (A jobb oldali úriember F. Gary Gray)



Forrás : http://cinestar.hu/

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése