2015. október 3., szombat

Halálos iramban 8 – Vin Diesel rendezheti?


Legutóbb még ott tartottunk a Halálos iramban 8 kapcsán, hogy keresik a megfelelő rendezőt, hiszen Justin Lin (Halálos iramban 3,4,5,6) és James Wan (Halálos iramban 7) is mással van éppen elfoglalva. Akkor mégis ki huppanhatna be az egy új trilógia kezdetét jelentő nyolcadik rész rendezői székébe?


Vin Diesel egy Facebook posztjában nem mást említett lehetőségként, mint a legelső részt levezénylő Rob Cohent (Daylight, Sárkányszív, xXx, A múmia – A sárkánycsászár sírja), aki legutóbb A szomszéd fiút tette le elénk az asztalra idén. Mellesleg állítólag Walker is támogatta az ötletet, hogy visszahozzák őt egy (vagy több) rendezés erejéig.

 A színész azt a lehetőséget sem vetette el, hogy akár saját maga is beállhatna a Halálos iramban 8 kamerái mögé, a The Hollywood Reporter viszont úgy tudja,  hogy a Universal hallani sem akar róla, hogy Diesel rendezze az új részt, ők inkább két névvel kokettálnak: Louis Leterrier (A szállító 1-2, A hihetetlen Hulk, A titánok harca, Szemfényvesztők) és Ericson Core (Legyőzhetetlen, Holtpont remake + ő volt a Halálos iramban és a Daredevil operatőre) szerepel a listájukon.

Forrás: http://cinestar.hu/

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése