2016. szeptember 17., szombat

Brian O'Conner a Halálos iramban 8-ban?


A Halálos iramban 7 rengeteg nagyszerű dolgot valósított meg, amiknek egyike volt a hihetetlenül megható búcsú a tragikus autóbalesetben elhunyt Paul Walkertől és az általa megformált Brian O’Connertől. A film végén arra következtettünk, hogy ez volt az utolsó alkalom, amikor láthattuk a karaktert a franchise-ban. Most azonban kiderült, hogy Vin Diesel nem tartja kizártnak Brian visszatérését a következő filmekben.


Paul Walker fivérei, Caleb és Cody nemrég a Game4Paul jótékonysági rendezvény reklámozásának céljából adott interjúban elmondták, hogy Caleb és Vin Diesel között szó esett arról, hogy visszahozzák Briant a történetbe.


“Volt egy nagyjából egy órás telefonbeszélgetésem Vin-nel és komolyan elbeszélgettünk róla. Azt akarta, hogy áldásunkat adjuk rá. Megkérdezte, mennyire lenne elfogadható visszahozni Paul karakterét… hogy tudassák a rajongókkal, hogy még mindig ott van.”


Elmondták továbbá, hogy Vin Diesel és a Universal tiszteletben tartják és megőrzik bátyjuk emlékét, és nem tennének semmit, ami elfakíthatná azt. A Halálos iramban 7 hatalmas sikerei és Brian érzelmes visszavonulásáért kapott pozitív visszajelzések után kétségkívül kockázatos döntés lenne a stúdió számára, ha bármit is kezdene az eredetileg Paul Walker alakította szereppel, amit halála után testvérei vettek át.


A Halálos iramban filmek összesen csaknem négymilliárd dollár bevételt produkáltak világszerte, de a hetedik rész messze a legsikeresebb fejezet volt. A film önmagában 1.5 milliárd dollárt hozott a jegypénztáraknak, ami majdnem kétszer annyi, mint a Halálos iramban 6 teljesítménye. A Halálos iramban 8 2017. április 27-én jelenik meg, és a stúdió már a kilencedik és tizedik részt tervezi.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése