Amikor a Halálos iramban beszáguldott a mozikba 16 évvel ezelőtt, kevesen gondolták volna, hogy egynél több folytatást megér majd, most pedig kevesebb mint 2 hónap választ el bennünket a nyolcadik rész bemutatójától.

A méltatlanul meghurcolt első részt egy valóban pocsék folytatás követte, aztán a harmadik rész Vin Diesel néhány másodperces feltűnésén kívül csak a felszínen illeszkedett a szériába. Hogy egy ilyen mélyrepülés után 2009-ben sikerült új életet lehelni a sorozatba, az szinte példa nélkül álló, nem beszélve a későbbi részek sikeréről.

Az ötödik felvonást már a kritika is méltatta, Dwayne Johnson feltűnése határozottan jót tett a filmnek, a két évvel ezelőtti hetedik rész pedig jelenleg a hatodik helyen áll minden idők legtöbb bevételt termelő filmjeinek listáján. A több mint 1,5 milliárd dolláros bevételt persze magyarázza Paul Walker tragikus halála is, de ezzel együtt is egy filmsorozat hetedik részéről van szó.

 A The Fate of the Furious címre keresztelt nyolcadik etap már az előzetesekkel is világosan jelezte, hogy nem hajlandó lassítani, ezt bizonyítja a film játékideje is. Az IMDb információi szerint ugyanis a Halálos iramban 8. 160 percet kér majd az életünkből. A rekorder eddig a hetedik rész volt a maga 137 percével, ott ráadásul időigényes búcsút is vettek Walkertől és az általa alakított karaktertől.
Fontos megjegyezni, hogy az IMDb információi sincsenek mindig kőbe vésve, de ez a széria minden részére rátett egy hatalmas lapáttal, úgyhogy nem lennénk meglepve, ha valóban több mint két és fél órán át tartana a következő hajsza. Ez a rajongókat aligha zavarja, a stúdiónak minden jel szerint megéri egy kicsivel nagyobbat kockáztatni, úgyhogy csak a szériára folyton morgók járnak rosszul, de szerencsére nekik sem kötelező befizetni a következő körre.

A Halálos iramban nyolcadik részét április 13-tól vetítik a hazai mozik.

Forrás: http://hu.ign.com/