2017. október 12., csütörtök

Durva hangvételű nyilatkozattal folytatódik a Halálos iramban-botrány

Az előzmények nagyjából ismertek; miután kiderült, hogy a Halálos iramban 9. egy évvel később érkezik, ennek oka pedig a Dwayne Johnson és Jason Statham főszereplésével készülő spin-off, Tyrese Gibson billentyűzetet ragadott, és alaposan kiosztotta a Sziklát. 
Kétszer. Erre Johnson elegánsan és visszafogottan reagált, hogy aztán a családfő, Vin Diesel is kivegye a részét a balhéból, és egyben finoman állást is foglaljon.

Ezzel azonban távolról sincs vége a botránynak, a TMZ ugyanis felkereste Gibsont az eset kapcsán, aki bőbeszédű nyilatkozatban fejtette ki véleményét.

"Nem értem, mit csinálnak. Mindenki nekem esett, hogy gyűlölöm Dwayne-t a spin-off miatt, pedig nem erről van szó. Az az igazság, hogy csak azt kívánom, bárcsak másik időpontot választottak volna. Nincs konfliktus, csak arról van szó, hogy a Halálos iramban olyan, akár egy ünnep.
A Halálos iramban család, a rajongók, a törzs, az emberek 16 éve velünk tartanak, és eltolni egy premierdátumot... Erre csak egyszer volt példa, amikor elveszítettük testvérünket, Paul Walkert. Szóval nem értem, miért is kell most eltolni a következő részt egy évvel?
Az a gond, hogy úgy tűnik, Dwayne nagyon önző. Azt látom, hogy annyira el van foglalva azzal, hogy a saját érdekeit érvényesítse, hogy önkényesen döntéseket hoz abból a pozícióból, ahol van. A Halálos iramban 9. nem kerül mozikba egészen 2020-ig... El van az egész b.szva..."


Gibson gondja tehát nem a spin-off puszta létezése, csupán jobban szerette volna, ha inkább a 9. rész készül el előbb, és azt követné a Hobbs/Shaw-film 2020-ban. Persze a két éves ciklus iránti túlzó szeretethez lehet köze annak a ténynek is, hogy míg Johnson naptárában 13 film vár forgatásra/bemutatásra, addig Gibson neve mindössze 2 produkció mellett tűnik fel. (Az egyik a Halálos iramban 9.)


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése