2017. október 7., szombat

Ígéretes rendezők nevei merültek fel a Halálos iramban szériánál

Felgyorsultak az események a Halálos iramban franchise háza táján. A 9. rész tervezett bemutatóját egy évvel későbbre, 2020. áprilisára tolta a Universal, és az is kiderült, hogy miért. Így szorítottak ugyanis helyet a két év múlva érkező spin-offnak, melyben Dwayne Johsnon és Jason Statham, azaz Luke Hobbs és Deckard Shaw lesznek a főszereplők.

Ennek nem mindenki örül a csapatban, hiszen Tyrese Gibson a közösségi oldalán szólt be kollégájának, Dwayne Johnsonnak a döntés miatt. Vannak azonban pozitív előjelű híreink is, a Variety és a The Hollywood Reporter ugyanis úgy értesült, hogy a stúdió már ki is szemelt két rendezőt a filmek élére, melyek közül egyiküknek kifejezetten örülünk.
 
A kevésbé nagy meglepetés, hogy Justin Lin visszatérhet a 9. rész rendezőjeként. Lin a rossz emlékű Tokiói hajszával mutatkozott be a szériában, de a negyedik, és különösen az ötödik, és hatodik részekkel javított renoméján. Őt James Wan, majd F. Gary Gray váltották, ám most úgy tűnik, egy újabb, ötödik fordulót is rábízna a Universal. Nála viszont sokkal érdekesebb a spin-off kiszemelt rendezője.

Úgy tűnik ugyanis, hogy Shane Black is az esélyesek között van, hogy egyengesse Hobbs és Shaw útját. A Vasember 3. és a Rendes fickók rendezője még a nyár elején befejezte a The Predator forgatását, következő projektje, a szintén Dwayne Johnsonnal készülő Doc Savage munkálatai pedig még sehol sem járnak, így minden esély megvan rá, hogy ő is kipróbálja magát a szériában.


Az egyelőre cím nélküli spin-off 2019. július 26-án, a Halálos iramban 9. pedig 2020. április 10-én érkezik.
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése