Amióta hivatalosan is bejelentették a Halálos iramban spin-offot, most először írhatunk hírt a filmmel kapcsolatban anélkül, hogy a színészek közti feszültség képezné a tárgyát. Mostanáig hol Tyrese Gibson, hol Dwayne Johnson, hol pedig Vin Diesel vette ki a magáét a botrányból, ami azóta úgy látszik, körbeért, hiszen legutóbb ismét Gibsonnál volt a labda.

Ezúttal azonban egy építő jellegű nyilatkozat a hír apropója, Luke Evans ugyanis egy interjú során elárulta, hogy nagyon boldogan visszatérne ismét Owen Shaw szerepében a két év múlva érkező film során. Evans alakította a hatodik rész gonoszát, akinek fivére, Deckard (Statham) bosszúvágya okozott fejtörést a csapatnak a hetedik felvonásban, idén pedig már vállvetve segítették hőseinket.
Evans a Screen Rant interjújában a következőt felelte arra a kérdésre, miszerint elvállalná-e újra Shaw szerepét.

"Nagyon boldogan dolgoznék velük együtt újra, igen. A Halálos iramban most már négy éve az életem része, talán régebb óta. Éppen most léptem ki az NBC stúdiójából, ahol az őr azt mondta, 'Örülök, hogy megismerhetem, Owen Shaw!' A karakter nevén szólított, nem csak a keresztnév, de a teljes név szerint.
Azt látom, hogy a figurám nagyon jól rezonált a közönséggel, megmaradt az emlékezetükben. Szóval fejben nagyon is kötődöm a sorozathoz, és nagyon örültem, hogy a nyolcadik részben visszatérhetett, szóval ki tudja? Meglátjuk. Tudjuk jól, hogy bármi megtörténhet."


Tekintve, hogy Owen bátyja, Deckard a spin-off egyik főszereplője, még indokolt is lenne Evans visszatérése, ahogy az édesanyjukat alakító Helen Mirren is teljes joggal tarthatna igényt egy újabb vendégszereplésre. Hogy a névsorból kire bólint rá a Universal, az a következő hónapokban kiderül, a film pedig 2019. július 26-án érkezik.