2017. november 2., csütörtök

Tyrese Gibson várhatóan kimarad a Halálos iramban 9. részéből

A Halálos iramban spin-off körüli botrány a kezdeti egymásnak üzengetésből egy ideje átment Tyrese Gibson magánprodukciójába, ami most újabb fejezetéhez érkezett. Dwayne Johnson ekézésén túl azonban a mostani Instagram bejegyzés tartalmaz egy érdekes információt, amit elnézve könnyen lehet, hogy Gibson saját magát pörgeti ki a szériából.

A színész ugyanis azt vette a fejébe, hogy megfenyegeti a producereket, mondván ha Johnson szerepel a kilencedik részben, akkor őt el is felejthetik. A lépés várható volt, Gibson azonban mintha nem számolna azzal a fegyverténnyel, hogy miatta aligha váltanak sokan jegyet ezekre a filmekre, míg Johnson jelenlétét a bevételi adatok dollármilliókban tükrözik.

Amellett, hogy az egyre kevésbé szimpatikus Gibson most már a doppingszerek használatával is megpróbálja aláásni kollégája hírnevét, egy kifejezetten vicces fenyegetést is intéz Johnson felé, miszerint ha ő szórakozik a saját és lányai "túlélésével", akkor ugyanezt kapja vissza cserébe. Pedig ha valamivel, hát az anyagiakkal aligha tudja sarokba szorítani a színészt.

 Tyrese Gibson persze megint Johnsonnak címezte az üzentét, ami ezúttal jóval személyesebbre sikerült még az eddigieknél is:

“Hello világ… Hello hűséges rajongóink és szeretteink a MI Halálos Iramban univerzumunkból… Sajnálattal jelentem be, hogy ha Dewayne bent lesz a Fast9-ben, akkor nem lesz többé Roman Pierce, Ha a családommal és a lányaim túlélésével szórakozol, én is ezt teszem a tieiddel… A sérthetetlen. Az igaz barátaim mind mellettem állnak. A te barátaid pedig gyúrni járnak, hogy természetesen nagyok legyenek #NoJuice #NoOJ spin off, he? Az önimádó bajnokok spin-off-ja… Nézd meg a képen, kinek a karja van a vállamon, és ki álldogál egyedül. #Agyerekeinkszámítanak”



Míg ugyanis Johnson nagyjából észre sem venné, ha a Halálos iramban franchise producereitől soha többé nem érkezne utalás a számlájára, Gibson valóban ki van téve a szériának, lévén ez az egyetlen munkája a következő évekre. Már csak ezért is érdekes, hogy éppen részvételével próbál magának érvényt szerezni, mindenesetre kíváncsian várjuk, hogy melyik színész áll félre előbb a másik útjából.


 Forrás: http://hu.ign.com/

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése