2018. május 21., hétfő

Ilyen lesz a Halálos iramban első spinoffja



David Leitch tényleg halálos iramba kapcsol, legalábbis ami a filmforgatást illeti, ugyanis a tervek szerint szeptemberben vágnak csak bele a Hobbs and Shaw címre keresztelt első Halálos iramban-spinoff munkálatainak, amit aztán 2019 nyarán már mozikba is küldenének.

 A John Wicket, az Atomszőkét és a Deadpool 2-t rendező direktor láthatóan nagyon szívesen beszélt a készülő filmről, melyben a tsalád ezúttal háttérbe szorul, lévén a Dwayne Johnson által alakított FBI-ügynök Hobbs, és a Jason Statham által alakított ex-katona Shaw feszülnek benne egymásnak.

Noha a találkozásuk jó néhány elszállt jelenetet eredményezett, a rendező szerint ezúttal egy sokkal kisebb léptékű sztorit kapunk a mozijegy áráért, mint ahogyan azt a franchise utóbbi részeitől megszokhattuk:

"Egy kicsivel földhözragadtabb lesz, mert ez még csak a kezdet. Ha úgy tetszik, egy eredetfilm, persze nem szó szerint értelmezve. Viszont ezzel egy új franchise indul be, szóval azt szerettük volna, hogy a sztori inkább a karakterek körül forogjon. Megalapozunk ennek a két fickónak a barátságának, de azért közben lesznek majd olyan akciójelenetek is, amilyeneket ettől a franchise-tól elvár az ember."


A forgatókönyvet Chris Morgan jegyzi, és noha a sztori részleteit hétpecsétes titok övezi, az biztosnak tűnik, hogy nem kanyarodunk vissza az eredeti utcai versenyzős irányhoz, hanem továbbra is a kémek és ügynökök életébe nyerhetünk bepillantást.

"Belemerülünk a saját világukba. Szerintem mindenki azt szeretné, ha ez a mi saját próbálkozásunk lenne a franchise-ban, ami persze az eredeti DNS-éből is merít majd, de inkább a Shaw-féle kém- és a Hobbs-féle ügynökvilág felé tendál. Nyilvánvalóan szeretnénk a két karakter múltjára, kapcsolatára és kakaskodására építeni, hiszen ez viszi majd előre a filmet."


Benzin és gázolaj helyett tehát inkább az adrenalin és a főszereplők közti rivalizálás hajtja majd a film motorját, de talán ez nem is olyan nagy baj... Jövő nyáron már ki is derül, hogy érdemes volt-e ezt a két szereplőt kiragadni a fősodor volánja mögül.













Ha További filmes/ Játékos/ esetleg érdekes cikkeket olvasnál 
látogass el a IGN Hungary - Magyarország oldalára.







Kövess minket a Facebookon vagy Instagramon.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése